Aimi az iskolában az emeleten várta húgát, hogy közösen menjenek ebédelni. Rajta kívül senki sem jött ki a hűvös időbe. Őt nem zavarta, inkább örült, hogy egyedül lehet. Megfordult, mert észrevett valamit. A földszinten egy ködrétegre lett figyelmes, mely egyre csak nőtt. Hirtelen gomolyogni kezdett, majd sűrösödni kezdett. Egy kerek, sötét növekvő valami jelent meg előtte. Ahogy közeledett egyre nagyobb lett, majd felért az emeletig. Aimi megrémülve hátrálni kezdett. A köd körül élesen cikáztak az elektromos villámok.
- Azonnal el kell innen tűnnöm! - futott át az agyán a gondolat, de a lábai nem engedelmeskedtek. Míg próbált erőre kapni, a háta mögül húga hangját hallotta meg, amint a nevét sikítja. Ekkor a ködben lévő sötét alak megmozdult, a köd szerte foszlott, és vörös izzó szemeit ráemelte.
- Már mindenhol kerestelek kislány! - húzta vigyorra éles agyarai alatt a száját. Aimi testében megfagyott a vér. Most már képtelen volt bárhova is lépni...

A digimon mérete ellenére gyorsan mozgott. Mire Aimi észbe kapott volna, már felé is vetette magát. A lány meg sem tudott mozdulni. Ekkor valaki felé ugrott, és lerántotta a földre. Youta arca eltorzult a dühtől. Chika ekkor ért oda, felsegítette a két földön fekvőt, majd futásnak eredt, és rángatta maga után nővérét. A digimon nem adta fel, egy Mocsárbombát hajított feléjük, majd ordítozni kezdett.
- Ne álljatok az utamba, mert darabokra foglak tépni titeket! A nevem Vikaralamon! És azért jöttem ide, hogy az Uralkodótok legyek! - Azzal megeresztett még két bombát. Chikako idegrohamot kapott, megállt, és szembe fordult vele.
- Te hatalmas disznó! Takarodj a világunkból! - Annyira feldühödött, hogy hörögni kezdett légzés közben. Impmon ekkor ért oda. Társához híven esze ágában sem volt elszaladni.
- Mekkora dagadék! Én a helyedben elbujdosnék szégyenemben! Még hogy uralkodó! - majd Chikával együtt nevetésben törtek ki. Aimi teljesen ledöbbent. Húga vakmerő és Impmonnal együtt veszélyes. Mellette Youta véleménye egészen más volt...
- Milyen heves lány! A tűz csak úgy lángol körülötte... Azt hiszem... szerelmes lettem. - Tátogta szótagonként.
Persze ez egyáltalán nem csillapította le Vikaralamont. A digimon most előrébb lépett, és támadni készült.
- El kell vinnünk innen, különben lerombolja a fél épületet! - Kapott észbe Aimi.
- És mégis hogyan vigyük odébb, szerinted?! - Akadékoskodott Youta. Aimi lassan húga felé nézett, majd vissza a srácra.
- Ha képesek lennénk DigiVáltozásra... Chika! Fejlődnötök kell!
- Mintha parancsra működne! Szórakoztató vagy... - Duzzogott húga. De megragadt benne a kérés. Erősen harapta a száját, és motyogott magában. Ökölbe szorított keze előtt megjelent egy pici fény. Aztán egyre nőtt, míg végül egy kék kártya lett a fényből.
- Mit kéne tennem vele?! - Értetlenkedett.
- Nem illik bele semmibe? Úgy értem nincs egy tartód, vagy akármid? - Kérdezte Youta. Chikako lassan felemelte a piros D-Arc-ját. Nézte, forgatta. Ekkor meglátta, hogy oldalt van egy kevés hely, ahol esetleg elfér a kártya. A fekete csíkot felé tartotta és keresztülhúzta a kártyát benne. Hirtelen Impmon fényleni, majd magasodni kezdett. A következő pillanatban egy két méteres, fekete szárnyas Digimon lett belőle.
A maga módján gyönyörű, félelmetes és vad. Nézte a fegyverét, vigyorgott és támadásba lendült.
- Elképesztő... - hebegte Aimi.
- Hogy lehet, hogy egy ilyen kis pondróból ekkora szárnyas csávó legyen?! - Méltatlankodott a szőke srác. Chika pedig büszkeséggel teli torokból kiáltott társa után.
- Csináld ki! Mindent bele!

Persze az egész történés nem maradt figyelem nélkül. Ezért a háromfős csapat sietve elmenekült a helyszínről.
- Nem lenne jó, ha rájönnének, hogy miattunk omlott be pár fal. - Sopánkodott Youta.

Belzemon minden erőlködés nélkül péppé verte az ellenségét. A nyitott kapun át pedig visszahajította a saját világába. Miután a köd szertefoszlott ő is visszaalakult Kiimonná.

Az iskola diákjai és tanárai megdöbbenve álltak a történések előtt. Mindenki, kivéve pár főt. Ők nem értették, hogyan lehetséges, hogy a digimonok így elszabadultak, és hogy ők ebből semmit sem vettek észre...