Az elkövetkező hetek nyugalmasan teltek. Egyetlen Deva sem jött át az emberek világába. A lányok lassan beilleszkedtek új osztályaikba. Chikako több napra emelte a kávézóban töltött munkarendjét, míg nővére belépett a focicsapathoz kisegítőnek. A napok kellemesen döcögtek egymás után, míg el nem érkezett az őszi szünet előtti utolsó nap...

A villámok nem fogytak, a terület egyre inkább bűzlött a megégett fal és egyéb törmelékektől. Ez azonban cseppet sem zavarta meg a harcra vágyó Chikakot, aki Impmon fejlődésével sokkolta a jelenlévőket.
A fejlődés fényét Sinduramon is meglátta.
- Azt hiszed engedem, hogy erősebb légy?! Ha ha ha! Véged! - Majd egy villámcsapással üdvözölte az ellenfelét. Az ott állók rémülten futottak szerteszét.

A délután gyorsan elrepült, és esteledett. A film izgalmas volt, és Youta remek társaságnak bizonyult. Chikako végignevette azt a három órát, amióta együtt voltak. És nem csak nevettek. Youta a komoly dolgokról is tudott beszélgetni. A film alatt és a hazafelé tartó séta alatt egyszer sem volt udvariatlan, és egy pillanatra sem nyúlkált Chikako felé, még a parkon át vezető romantikus séta közben sem. Az idő remek volt, és hősnőnk úgy érezte, hogy ez a srác sokkal több annál, mint amit az elmúlt hetekben gondolt róla.

Természetesen a rombolás, és hirtelen jött Digimon csata felkeltette mindenki figyelmét. Három bajbajutottunk viszont egyáltalán nem. Ők csendben el tudtak lógni a csata helyszínéről. Belzemon pedig a gyors nyerés után vissza alakult Yaamonná, és elrejtőzött az iskola tetőrészén, míg Chikako rá nem talált.
- Miféle Digimonok csatáztak ott? - értetlenkedett a rövidebb hajú lány.
- Teljesen nyilvánvaló, hogy mega szintűek voltak. Csak az nem, hogyan kerültek ide?! - válaszolt vörös hajú barátja, míg a többiek az ablakon bámultak kifelé.

Aimi az iskolában az emeleten várta húgát, hogy közösen menjenek ebédelni. Rajta kívül senki sem jött ki a hűvös időbe. Őt nem zavarta, inkább örült, hogy egyedül lehet. Megfordult, mert észrevett valamit. A földszinten egy ködrétegre lett figyelmes, mely egyre csak nőtt. Hirtelen gomolyogni kezdett, majd sűrösödni kezdett. Egy kerek, sötét növekvő valami jelent meg előtte. Ahogy közeledett egyre nagyobb lett, majd felért az emeletig. Aimi megrémülve hátrálni kezdett. A köd körül élesen cikáztak az elektromos villámok.
- Azonnal el kell innen tűnnöm! - futott át az agyán a gondolat, de a lábai nem engedelmeskedtek. Míg próbált erőre kapni, a háta mögül húga hangját hallotta meg, amint a nevét sikítja. Ekkor a ködben lévő sötét alak megmozdult, a köd szerte foszlott, és vörös izzó szemeit ráemelte.
- Már mindenhol kerestelek kislány! - húzta vigyorra éles agyarai alatt a száját. Aimi testében megfagyott a vér. Most már képtelen volt bárhova is lépni...

Chikako csak ült az ágya szélén, és hallgatta amint a társa mélyeket szuszog a párnáján. Az ablakon át figyelte az utcát. Lassan elkalandozott arra az időre, mikor még nem laktak itt. Két évvel ezelőtt, mikor az idő fagyos volt és havazott. A nővére valótlant állított neki. Pedig Aimi mindig a valós és igaz dolgokban hitt. Sosem lehetett meggyőzni a természetfelettiről. Aztán mégis, este különleges lényekről mesélt. Gyerekekről, és harcos lényekről. Nem hitt neki. Azt gondolta, hogy az okos nővére a sokktól megzakkant. Hibásnak érezte magát, mert nem hitt neki. Pedig Aimi nem hazudott. És most talán neki köszönheti, hogy Impmon létezik. Mert Aimi hitt benne.

Levegő után kapkodott. Szörnyen fájt a karja, és a képek egyre élesebben hasítottak az elméjébe. Csak zihálva nézte, ahogy Ő a halálos sérülésétől térdel a földön. Ahogy szenved. Nézte őt, és képtelen volt segíteni neki. Csak állt ott, méterekre tőle. Sokkot kapott a látványtól. Aztán lassan a düh és a fájdalom kezdtek eluralkodni rajta, de mire léphetett volna, ő már fel is emelkedett. Fel a magasba, majd megadta magát az égboltnak. Aimi csak nézte, ahogy a teste szétporlad az égen; gyönyörű fényeket, szivárványt és megnyugvást hozva a városra.

Egész hétvégén gyakorolta. Szinte pocsékba ment az a sok óra. El akarta érni, hogy a háztartástan órán ő is kapjon egy kitűnő jegyet. Egész hévégén gyakorolt. Már második hónapja tartott az iskola, de még egszer sem sikerült kielégítőnél jobb jegyet szereznie ezen az órán.
- Azért is lepipálom! Megmutatom, hogy nem nagy cucc a főzés! - morogta magában Chikako, miközben eszeveszetten koncentrált feladatára.